Őseink nyomában: Szülés és gyermekágyi időszak

A Jászságban egészen az 1950-es évekig általában otthon szültek és feküdtek gyermekágyat az asszonyok. Sokáig idegenkedve álltak a szülőotthonhoz, mígnem egy 1959-es rendelet kötelezővé nem tette a szülőotthonban illetve a kórházban történő szülést.

A fájások megkezdődésekor a háziak elküldték valamelyik férfi családtagot (apát vagy nagyapát) a bábáért. Addig az otthon maradt nők általában az anyós vagy a szülő asszony édesanyja előkészítette a babafürdető teknőt, a baba holmikat és feltette a vizet melegedni. A szülés általában fekve történt, de vannak feljegyzések miszerint guggolva, vagy négykézláb szültek az anyák. A férfiakat csak akkor engedték be a szobába, ha a feleségnek rendkívüli fájdalmai voltak.

A bába megérkezése után megkérdezte, hogy a fájások mikor kezdődtek, majd bejegyezte a szülő nő nevét a szülések jegyzőkönyvébe. Aztán kezet mosott és megvizsgálta, hogy hány ujjnyira tágult ki a méhszáj. Ha már közel négy ujj volt a tágulás elkezdte kifőzni az eszközeit. Voltak olyan bábák, akik a fájdalom enyhítésére különböző külső és belső fizikai módokat alkalmaztak, ilyen volt például a járkáltatás, a gőz fölé ültetés vagy a rum esetleg pálinkaitatás. Amikor jöttek a toló fájások, a bába biztatta a toló asszonyt, hogy nyomjon, de becsukott szájjal hang nélkül, mert úgy tartották máskülönben az erőt is elkiabálja. A gyermek megszületése után a bába megfogta két lábát fejjel lefelé tartva, és kinyomta a nyelőcsövéből a nyákot, a szemébe pedig szemcseppet csepegtetett. A köldökzsinór ellátásához a köldökcsat az 1930-as években jelent meg, de néhány bába ez után is pertlit használt. - Ha a köldökzsinór a baba nyakára tekeredett, akkor azt megszárították és két éves koráig a nyakában hordatták szemmel verés ellen. - Ezután lassan csorgó vízzel megmosta és a már előkészített puha ruhába csavarta. Az így bebugyolált csecsemőt pedig a szülők gondjaira bízta. Ezután pedig ellátta az anyát. Az anyát lepedőbe csavarták, hogy ne maradjon nagy hasa. AZ újszülött mását pedig általában az apa elásta a kertben. Az anya ellátása után fürdette meg a csecsemőt, és lefertőtlenítve ellátta a köldökcsonkot, amire köldök fáslit tett a fertőzések elkerülése miatt, és így pelenkázta be a babát. Az 1900-as évek elején még a babát szorosan befáslizták, hogy ne kaparja ki magát, illetve ne legyen görbe kezű és lábú. Ebből a kötésből csak a napi pelenkázáskor szabadult a csecsemő. A bába ezután felöltöztette, és a sarokdunyhába pólyálta. Az így bepólyázott gyermeket helyezte az anya mellé. Ezután mehettek be a család férfi tagjai megnézni az újszülöttet, kisebb gyereknek úgy magyarázták a kis jövevény érkezését, hogy a bába néni hozta a nagy táskájában, vagy a kéményen át bedobta a gólya. A későbbi látogatók két tojással és két almával a zsebükben jönnek, s a két tojással körbesimítják a gyermek arcát, hogy szép kerek legyen a két almával, pedig szinten ezt teszik, hogy szép piros legyen.

Az újszülöttet az anyja mellé mindig oldalt fektetik, váltogatva, hogy megelőzzék azt, hogy a gyermeknek hegyes hosszú feje legyen. Ha nagy elálló föle van, akkor azt hátrakötötték, ha pedig hegyes orra van hüvelyk ujjal felnyomták, formásabbra idomították. A gyermeket, ha ki szerették volna venni az ágyból, a gyermekágyban (betegágyban) fekvő anyán keresztül nem tehették, mert az anya mellét megnyomhatták, és így majd a gyermek nem nő.

Az újszülött bal csuklójára piros zsinórt kötöttek, amelyre -rontás ellen- egy átlyukasztott pénzdarabot fűztek. A talpát nem szabad volt csókolgatni, mert attól dadogós lett a gyerek. A kereszteletlen gyermektől a boszorkányokat úgy tartják távol, azaz úgy akadályozzák meg a kicserélést, hogy a lámpát egész éjjel égetik. A kicserélés az a régi néphiedelem, hogy a boszorkány éjszaka eljön, ellopja a babát, és helyébe csúnya szőrös arcú babát tesz, amelynek torz keze és lába van, és nem fejlődik.

A csecsemő buroknak, köldökzsinórnak és a méhlepénynek mágikus szerepet tulajdonítottak. Úgy gondolták, hogy a buroknak óvó hatása van, és ugyanígy -bár kisebb mértékben- de a köldökzsinórnak is. Voltak helyek, ahol a köldökzsinórt összecsomózva eltették, és ha a gyermek 12 éves lett megpróbáltatták vele kioldatni a csomót, ha kitudta, akkor valamilyen magas szintű képesség birtokosa lesz, például jól fog tudni varrni vagy faragni.

A születés regisztrálása úgy történt, hogy a bába 24 órán belül köteles volt a plébánián, később pedig a városházán bejelenteni. Az anyakönyvezés hivatalos részét pedig a családnak kellett intézni, amikor is bekerült a születésének ideje és neve.[1] [2]

Gyermekágynak nevezték azt az időszakot, amelyet az anya, a szülést követő időben, az ágyban töltött, hogy kipihenje a szülés fáradalmait és visszanyerje erejét. Általában időtartama 1-3 hét volt, amely az első gyermek születését követően egy avatási rítussal zárult. A bába a szülést követően minden nap kijárt az anyához ellátni őt és a csecsemőt. Ilyenkor szoptatási tanácsokkal látta el az anyát, a módját és idejét illetően.

A gyermekágyas asszony helyzeténél fogva a figyelem központjában volt. A család igyekezett a kedvében járni. A házimunkát nem ő végezte, ezt általában ilyenkor az anyja, anyósa vagy nagyobb leánygyermeke látta el. Az első héten a szűkebb család főzött, majd ezt követően hordták a rokonok, szomszédok, komaasszonyok az úgynevezett komatálat. Ezekből, az ételekből annyit illett vinni, hogy a többi családtagnak is jusson belőle.[3]

Az újdonsült anyuka legfontosabb feladata a szoptatás volt. Hagyományosan erre semmilyen rendszer nem volt, akkor etették a gyermeket, amikor sírt. Később ezt felváltotta a bábák tanácsára a háromóránkénti szoptatás. Az anyák általában addig szoptattak, amíg el nem apadt a tejük, vagy újra teherbe nem estek. A tej elapadásának elkerülése érdekében az anyának nem volt szabad virágot szagolni, valamint a kifejt tejet a sparheltre vagy a pernyedombra kellett önteni, hogy a hangyák ne vigyék el a tejet.

A gyermekágyas asszony és gyermeke keresztelésig fokozottan ki volt téve a rontásoknak. Ezért a rontások ellen fokozott védelemben részesítették őket. Az egyik legsúlyosabb rontás a szemmel verés volt. Ez ellen a gyermek pólyájába olvasót fűztek. A gyermekágy ideje az anya templomi avatásával ért véget. Addig ugyanis nem mehetett ki a portáról. Az avatás után kerülhetett a gyermek a bölcsőbe.[4] [5]

[1] Kókai Magdolna: " Ágy lábában van a másik...." Jászberény, 2010 40p.-52p.
[2] Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete a születéstől a házasságig Szolnok, 1993 9p.-11p.
[3] Kókai Magdolna: "Ágy lábában van a másik...." Jászberény, 2010 62p.-70p.
[4] Néprajzi dolgozatok: Születési szokások Jászjákóhalmán, Jászerény, 1997 97p-100p.
[5] Magyar Néprajz, Akadémia kiadó, Budapest, 1990 628p.-632p