Népszokások a Jászságban Farsang és a disznótor
Vízkereszt után kezdődhettek a mulatságok, a tavaszi bálozások, amik
egészen hamvazó szerdáig tartottak.
Ez az időszak a zajos mulatságok, maszkos alakoskodások és leánycsúfoló szokások ideje, amikor bálokat, pendzsomokat, táncos rendezvényeket tartottak. A farsang utolsó három napjához, farsangvasárnaphoz, farsanghétfőhöz és húshagyókeddhez kapcsolódott a legtöbb szokás.
A paraszti kultúrában a párválasztás ideje volt a farsang. A farsang végén ezért tréfásan vagy olykor durvábban figyelmeztették az eladósorban lévő, még hajadon nőket, amit a Jászságban bakfazékdobás, cibereszűrés, cefrevágás vagy szűzfazékdobás néven ismertek. Húshagyókedden vagy hamvazószerdán a legények telerakták a fazekakat törött cserépdarabokkal, csontokkal, babbal, trágyával, hamuval, és a lányos házak pitvarajtajához vágták vagy a kiskapuhoz a következő felkiáltás keretében: "Szűrj bele ciberét, ha férjhez nem mentél!". Bakfazekat általában olyan lányok kaptak, akik azon a farsangon nem mentek férjhez, vagy a legényt kikosarazták. Az I. világháború után a szokás annyiban módosult, hogy az a legény, aki már udvarolt egy lánynak, vagy menyasszonya volt, egy cserépfazékba sok finomságot rakott.
Nagyböjt előtti utolsó napokban voltak a legnagyobb mulatságok, ilyenkor az első nap "kőtt pitét" sütöttek,
második nap rétest, a harmadik nap pedig pampuskát sütöttek és herőcét. A
pampuskából a megmaradtat az utolsó nap felfűztek egy cérnára és feltették a
padlásra, amiből utána már csak húsvét után lehetett enni.
A farsangi időszak után kezdődött a húsvét előtti böjti időszak, ilyenkor véget értek a mulatságok és sok helyen negyven napra a zene is elnémult.[1] [2]
Disznótor
A
paraszti élet egyik legfontosabb "szertartása a disznótor", amely a téli
időszakban történt. A jászsági családok nagyobb közös programja volt a "disznóvágás",
más néven disznótor. Ilyenkor nem csak az együtt élő családtagok, hanem a
távolabbi rokonok, sőt még a szomszédok is összegyűltek segíteni. A család már
előre készült várta az eseményt, hiszen egész éves húsmennyiségét raktározták
el ilyenkor. Ördög Emánuel így emlékszik vissza erre az eseményre a Sors és
remény című munkájában "Disznóölés
következet. Aki csak tehette, már előre nyalta a száját. Mert ugyebár. Hurka,
kolbász, pecsenye, tepertő, toros káposzta, de inkább ne is mondjuk, no és a kistüzet
rakni." Nagyszüleink általában nosztalgikus mosollyal az arcukon emlékeznek
vissza a kistűz rakásra. Ez a perzseléskor használt vasak hevítésére szolgált,
hogy a ráncos felületeket is meg tudják tisztítani. Ez a munka a gyermekek
feladata volt és milyen nagy lelkesedéssel is végezték. "Ilyenkor fogyott csak
igazán a szalma" meséli Szabó János (a nagyapám) visszaemlékezéseiben. Ennél az eseménynél a
család apraja nagyja korán kelt. Nagyszerű példája volt a munka és a szórakozás
remek összehangolásának. Vicces történetek sora kerekedett ilyenkor "A disznót levágása után már az előző nap
oda készített szalmával takarták be. A tűz meggyújtása előtt még bementek egy
újabb pohár pálinkára...Ezt a leleményes közeli szomszéd kihasználta, a disznót
félrehúzta, és helyette a fából készült taligát szalmázta be. A társaság,
pálinkázás után kiment és meggyújtotta a szalma kupacot. Égés közben jöttek rá,
hogy a taligát perzselik..."
Akárcsak a karácsonynak, farsangnak a disznótornak is megvolt a hagyományos menüje, ami reggel megabárolt, majd hagymán megsütött vér volt, tejeskávéval vagy borral, délben pörkölt krumpli és savanyúság, este pedig csigatésztás húsleves, leveshús, töltött káposzta, hurka, kolbász és hájas pogácsa. Szokás volt, hogy akik nem tudtak elmenni, azoknak tálat küldtek- ezt szép fehér kendőbe pakolták. Ez az esemény épp, ahogy az ünnepek is, összetartó erővel rendelkezett, sőt lehet több vidámság és mókát tartogatott egy hagyományos ünnepnél. A disznótornak mindig híre járt, így olyanok is akadtak, akik hívatlanul is bekopogtak egy kis kóstolóért. Disznótori köszöntésük így hangzott: Eljöttem én kántálni, kántálni... Nem kell engem bántani bántani... Én fogtam a fülét, farkát, Adjanak egy darab hurkát meg egy pár pogácsát!"
[1] Szabó László: Jászság ,
Gondolat kiadó, 1982 262p.-263p.
[2] Böszményi Rózsa:
Népszokások, játékok, néprajzi adatok 1973 Jász Múzeum Adattár 162-69