Őseink nyomában: "Gyermëkëk, gyermëkëk, Sok baj van veletek!" avagy a gyermekek nevelése a Jászságban

"Gyermëkëk, gyermëkëk, Sok baj van veletek!"[1]Tartja a jász mondóka, és valóban a kisgyermekek nevelésére a leginkább jellemező volt a jász világban a kemény nevelés. Éppen ezért nem gyakran puszilgatták a gyerekeket, csak a kis babákat. Alapvetően is minden falusi társadalomra jellemző volt az érzelmek leplezése, amellyel már kicsiknél is megjelenik. A sírást csak a csecsemőknél fogadták el, hiszen a gyermeknek ez az egyetlen közlési formája, ha mégsem tudták, mi okból sír akkor a szülők azt mondták, hogy "azír rí, mer' kedve telik benne", vagy "hagy ríjjon, mer így erősödik a hangja". Nagyobbacska gyermeknél, ha sír már rá pirítanak "Bőgsz, mint a tehén" vagy "Itatod az egereket?". A gyermekek nevelésébe az egész család beleszólt, tehát nem csak az apa és az anya nevelte a gyermekét, hanem az egész rokonság, faluközösség is, ami főként az illemre és a helyi szokásokra korlátozódott. A rokonokat a családi összejövetelek alkalmával bemutatták a kisgyerekeknek és elmondták azt is honnan kell ismernie és mi a helyes magatartásforma felé például Szabó László a Jászság című könyvében ezzel a példával, mutatja be; "Ez Ventur bátyád! Az édesapád testvére, aki ott lakik a Kisbót körül. Ha meglátod az utcán, köszönjél neki: Dicsértessék, Ventur bátyám!"[2] A felnőttek társaságában az illemre, a megfelelő viselkedésre, az önálló gondoskodásra egész sor szólás, beszédfordulat, mondóka jött létre.

A legalapvetőbb pedagógiai módszernek a szigort, a testi fenyítést tartották, ami főleg az erkölcsi nevelésben játszott szerepet. Kicsi gyermekkortól kezdve a közösség erkölcsi normáinak elsajátítása volt a legfontosabb, mint a köszönés és megszólítási formulák, ahogy a fenti példa is mutatja, valamint az igazmondásra, becsületre, a szorgalmas munkára, a szülei és a közösség feltétlen tiszteletére és természetesen, mivel a jászok egy vallásos közösség, a valláserkölcs megtartására. Bárkinek joga volt megbüntetni a gyermeket és nem csak a szülőknek, a szülők minden esetben a felnőttek pártján álltak, hiszen a közösséget azok képviselték. A felnőtt társadalom állandó figyelmeztetései, és résen állása, a kisgyermeket hozzá törik a közösség normáihoz, a helyes viselkedésre, a munkára, a tisztaságra, a felnőttek megbecsülésére valamint mások illendő megtisztelésére. Bárki bármikor rászólhat a gyermekre tegezheti, amitől sem a gyermek, sem a család önérzete nem csorbul.

A büntetési módok igen változatosak lehettek az elkövetett csíny súlyosságától, valamint a felnőtt hangulatától függően. Adattári kutatásom során mind a kettőre találtam példát "Emlékszem édesapám a padkán aludt, miközben én-egyéb dolgom híján- az ő titkos polcához közelítettem. A kemence tetején keresztül, el is értem, onnan egy kis harapófogóval leemeltem. De ugyanakkor apám is megmozdult, és én ijedtembe még a harapót is leejtettem, s az éppen édesapám homlokára esett. Rögtön tudtam, hogy baj lesz. Behúzódtam hát a sáncárok fenekére, a kemencesut hátuljába. Természetesen azonnal kaptam néhány egészséges barackot."[3]A másik történet inkább a szülői megelégelés türelem hiánya miatt bekövetkezett fenyítést mintázza: "Anyám türelme elfogyott és jól elverte, akkor meg azért sírt. Én, mint jó testvér, sajnáltam és én is bőgtem és kértem, hogy ne bántsa, majd én ringázom, és ringattam is, amíg el nem aludt.".[4] Valamint példát találtam a feltétlen tisztelet és engedelmesség hiányának megtorlására is: "Eleinte mondtam, de meguntam, az anyám majdnem könyörgött, de én megmakacsoltam magam azért se mondtam, akkor az anyám hozott a birsalmafáról vágott vesszőt, és ha nem mondtam, úgy ide rántott a pálcával, hogy mondtam is sírva észnélkül.".[5] A verés eszközei általában a tenyér, vessző, nadrágszíj és a kötél volt, elvétve az ustor (ostor) is megjelent, ám ezt főként csak riogatásnak használták.

A jászoknál is léteztek a fegyelmezésre szolgáló riogatások, amelyekkel főként a kisgyermekeket próbálták fegyelmezni, ilyen volt a hátra kötöm a sarkad, ha ez nem hozta meg a kívánt sikert, akkor így fenyegették a gyermeket, hogy elvisz a rézfaszú bagoly, a mókál, a markaláb (ezek ördög fajták) vagy a gyerekszedő cigány, a cigány esetleg a zsidó, a drótos vagy a kéményseprű.

Természetesen más büntetési módok is éltek, mint a szobasarokba állítás vagy térdepeltetés, az asztal alá ültetés vagy térdepeltetés, az asztal vagy az ágy lábához kötötték, nyáron pedig az udvaron egy fához, kútágashoz, vagy gádorlaphoz (faoszlop) kötötték. Ám minden büntetést megelőzött, volt hogy többször is a "Vigyázz, míg szípen vagy!" fenyegetés. Az anyák körében élt az a mondás is, hogy a türelmét vesztett anya így szól gyermekéhez; "De bajomra csinált az apád! De mán ha lëtté' is, csak ne vóná!" A megbüntetett gyermeknek, büntetése letöltése után bocsánatot kellett kérni. Ezt a lányok könnyebben megtették, ám a fiúknál a jász nyakasság igen gyakran már kisgyermekkorban is szembe tűnt.

Az egyik leghatékonyabb személyiségformáló büntetést lopás vagy hazugság esetén alkalmazták a szüleik. A gyermeknek ilyenkor vissza kellett vinnie az ellopott dolgot, szembenézni a károsulttal és bocsánatot kérni, hazugság esetén pedig be kellett vallania az igazat és szintén bocsánatot kellett kérnie. Ennek igazán pozitív hatása volt, hiszen a gyermek a szégyen elkerülése érdekében kétszer is meggondolta, hogy máskor ilyen bűnt elkövessen. Ám ennek negatív hatása is volt, hiszen e mellett azt is megtanulta a gyermek, hogy csak azért a bűnért kapnak büntetést, ami kiderül, így törekedtek arra, hogy ha csínyt követtek el, az ne lásson napvilágot.[6] [7] [8]

[1] Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete a születéstől a házasságig Szolnok, 1993 28p.
[2] Szabó László: Jászság , Gondolat kiadó, 1982. 61p.
[3] Dr Suba Györgyné Kocsis Julianna: Vallomások Egy eltűnt világ emlékei, Jászapáti, 2009.
[4] Szüle András gyermekkorom története Jászkisér, 1980. Jász Múzeum Adattár 269-80
[5] Szüle András gyermekkorom története Jászkisér, 1980. Jász Múzeum Adattár 269-80
[6]Csekő Csilla: A gyermeknevelés néhány aspektusa, a hagyományos paraszti környezetben, https://mek.oszk.hu/01800/01887/html/ezersz05.htm (2011. 09. 12.)
[7] Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete a születéstől a házasságig, Szolnok, 1993 26p.-28p.
[8] Szabó László: Jászság , Gondolat kiadó, 1982. 61p.-62p.

kép forrása: Tóth Lászlóné: Volt egyszer egy nagyárki tanyaiskola 189p.