Őseink nyomában: A kisgyermek ruházata az első években

Az újszülöttet születése után pólyába öltöztették az alábbi módon. A bába lefertőtlenítette, majd befáslizta a köldökét az újszülöttnek, amit leszáradásig csak ő kezelhetett. Másnak tilos volt az esetleges fertőzések elkerülése érdekében. A köldök fásli felhelyezése után a babát bepelenkázták. Régebben kis zsebkendő nagyságú és téglalap alakú, úgynevezett "seggpelenkát", amit rossz, már mosásban jól megpuhult gyolcs vászoningből, vagy férfi alsó szárából hasogatták. Ezt váltotta fel később a tetrapelenka, amely 35x15 cm-es nagyságú, puha vattaszerű, sűrű tűzésekkel varrott pelenkadarab volt. Ez alá került a nagypelenka, amit az 1930-as évektől kezdve boltban megvásárolható flanelből készítettek. Az 1900-as évektől a módosabb családoknál e felé került egy gumipelenka. Ezután a gyermeket szorosan befáslizták, és mint már fentebb említettem ebből csak a pelenkázások alkalmával szabadult a gyermek. Először a kezeit kötözték be külön-külön gyolcsból vagy vászonból készült fáslival. Majd a lábait is hasonló módon tekerték be és kötötték egybe. Ezen kívül más ruhadarabot nem adtak rá, így került a pólyába a gyermek. Ezt sok okleveles bába helytelenítette, de még az 1930-as években is volt rá példa. A pelenkázás után -ha nem kötötték gúzsba a gyermeket- a bába felöltöztette a csecsemőt. A babakelengye nem sok ruhadarabból állott, néhány hétköznapi és ünneplő kisingből, rékliből, főkötőből, sarkospólyából, hosszúpólyából és néhány előkéből. A hétköznapra szánt kisinget elhasznált férfigatyából, ing hátuljából vagy bolti gyolcsból varrták. Ezeket nem hímezték ki, csak saját anyagukból szabott pánttal fejezték be. E fölé került hűvösebb időben a rékli. Ez egy hosszú ujjú, derékig érő kötött horgolt, flanel vagy pamut anyagból készült kabátszerű, hátul nyitott egymásra hajtható, nyaknál pertlivel záródó felsőrész volt. A bába a baba fejére kis főkötőt, vagy ha az nem volt tetrapelenkából hajtott fejrevalót tett. Az öltöztetés után a babát a sarkosdunyhába pólyálta, amely egy négyzetes formájú tollal vagy pehellyel kitömött párna volt. Hétköznapokon kék vagy rózsaszín mintás zefírhuzat került rá, az ünneplő huzat viszont fehér sifonból készült, aminek a fejrésznél fodor volt. Ebbe a babát úgy helyezték, hogy az egyik sarkába volt a baba feje, az alsó sarkát felhajtotta majd erre rá a másik két sarkot, ezt pedig pertlivel átkötötte. Az ünnepek alkalmával a pertlit pólyakötővel helyettesítették. A pólyakötőre rontáselhárítás célzattal rózsafűzért kötöttek.

A kereszteléskor a gyermek ruhája csak anyagában és díszítésében különbözött a hétköznapi ruháktól. A fehér sifonból, golcsból színes selyemből készült kising ujja vége, gallérja és a ruha eleje fehér vagy színes fonallal volt kihímezve. Erre került a kötött vagy horgolt majd később a pamut rékli. A kis "fékötő" finom anyagból, mint selyem vagy tüllből esetleg sifonból, csipkéből készült, kézzel hímzett fodros szélű volt. Az ünneplőbe öltöztetett babát, már a 19. század végén is fehér hosszúpólyába pólyázták. A szegényebbek a fent említett csipkés szélű díszes sarkosdunyhába tették. A pólyára került a keresztelőpaplan. Ez volt anyagában és színében a keresztelőkelengye legváltozatosabb darabja.

A gyermeket addig pólyázták, amíg "ki nem rúgta magát a pólyából", az 1920-as évekig nemüktől függetlenül iskolaérett korukig lányka ruhát hordtak. A hétköznapokban golcsból vagy vászonból készült, hosszú ujjú térdig érő kerek nyak-kivágású hátul hasítékkal ellátott hosszú inget hordtak. Az ünnepnapokon pedig zubbonyt viseltek. A zubbony hosszú ujjú, hátul gombos, térd alá érő ruha, melyhez derékban enyhén ráncolt szoknyácskát varrtak. EZ készülhetett anyagi helyzettől függően szövetből, flanelből, sifonból, gyolcsból, kartonból vagy flokonból. A nyakát gyakran kihímezték, vagy rakott fodorral díszítették. Olykor a ruha aláslingelt alsószoknyát adtak, aminek csipkéje olykor kivillant a szoknyácska alól.

A ruhán spóroltak a legtöbbet, télen a gyermek csak akkor mehetett ki, ha volt pénzük meleg ruhára kabátkára, vagy volt valamelyik nagyobb testvér által kinőtt, rá éppen jó ruhadarab, ha nem volt a téli napokat bent töltötte. Ruhát csak akkor vásároltak neki, amikor iskolás korba lépett.[1] [2] [3]

[1] Kókai Magdolna: " Ágy lábában van a másik...." Jászberény, 2010 46p.-48p. és 77p.- 80p.
[2] Dr Suba Györgyné Kovács Julianna: Vallomások Egy eltünő világ emlékei Jászapáti,Jászapáti Baráti Egyesületének kiadványa, 2009 24p.-58p.
[3] Bathó Edit: A jász viselet Jászsági Füzetek, A Jász Múzeumért Kulturális Alapítvány kiadványa, 2004. 65p.-71p.

kép: Faragó János zubbonyban 1920-as évek elején