Őseink nyomában: A gyermekek és felnőttek táplálkozási szokásai

A Jászságban úgy tartották, hogy minél tovább szopik a gyerek, annál erősebb lesz, valamint az alatt az idő alatt az anya nem esik teherbe. Ha sokáig szopik a gyermek, akkor úgy tartották, hogy nagyon szép lesz (ez lányoknál jelentett főként előnyt.). Nagyon fontos volt akkoriban, hogy az anyának bőséges teje legyen, ehhez nagyon sok babona köthető. Általában a baba fogzásához köthető az elválasztás is. A Jászságban erre azt a mondást használták, hogy: "Foga van a babának, Másik këll az anyának". Az anyatejtől való elválasztás, ha nehezen ment, úgy történt, hogy az anya mellét paprikával kenték be, így a kellemetlen íz miatt nem vette a szájába, és gatyamadzagot kötött rá, hogy hirtelen elapadjon. Ha nehéz volt otthon az elválasztás elvitték a nagyszülőkhöz, keresztszülőkhöz, vagy valamelyik rokonhoz, hogy hátha így felejti a csecset. Ám a hagyományok szerint búzahordáskor semmi szín alatt nem szabad a gyermeket elválasztani, mert akkor nem lesz termés.

Mikor a gyermek abbahagyta a szopást, cuclit adtak a szájába. Főként, ha sírdogáló kisgyermek volt "így tömték be a száját". Ez úgy készült, hogy az összerágott, bőséges nyállal puhított dió nagyságú kenyérgombócot porcukorral hintették be, amit aztán egy zsebkendő nagyságú fehér ruhába burkoltak és cérnával elkötötték. Ez volt a cumi elődje.

A gyermek anyatejen kívül, vagy annak elhagyása után egyéb táplálékot úgy evett, hogy azt falatonként megcsócsálták (mammálták) neki és úgy adták a szájába. Ám a védőnő felvilágosító munkájának köszönhetően ez a szokás teljesen megszűnt.

A kisgyermekek számára egyik legkedveltebb étkek közé tartoztak a tejbe aprított kenyér, azaz az aprított, valamint a szalonna vagy kolbász darabok kis kockázott kenyéren, azaz a katona. A gyermeket általában két éves koráig etette az anyja, de egy éves korától már magától is próbálkozott enni. Elterjedt szokás volt az is, hogy gyerekek és felnőttek nem egy asztalnál ettek a gyerekek az úgynevezett macska asztalnál ettek. Nem volt megkülönböztetés gyermekeknek szánt étel és a felnőtteknek szánt között. [1] (A festményen látható macskaasztal nem a Jászságból való, de valahogy így nézhetett ki nálunk is az elrendezése. Ezt Ludwig Knaus festette 1868-ban a címe Eink Kinderfest)

A táplálkozásnál erős különbséget kellet tenni módosabb gazdák és a munkások között. A gazdáknál a családok általában dúsabban táplálkoztak, de étrendjük egyoldalú volt. Kevés gyümölcsöt és főzeléket fogyasztottak, az is általában bab vagy krumpli volt. Mészárszékből ritkán vásároltak húst, általában csak akkor, ha a disznóvágásról maradt húsok elfogytak. Viszont a tejet bőségesen fogyasztottak, ennek fő oka talán akkor a tejszövetkezet hiánya lehetett, hiszen ha lett volna, bizonyára eladták volna. Az étkezési sablon általában a következő volt; reggelire szalonnát kenyérrel, gyümölcséréskor pedig szilvát kenyérrel, novemberben sült tök és krumplit fogyasztottak. Ebédre leves, főzelék füstölt hússal vagy szalonnával, amihez vasárnap tészta is járult. Vallásosságuk miatt a szerda és pénteki böjt napokat tartották ilyenkor levest és tésztát fogyasztottak. A vacsora főként leves és tej vagy valamilyen tejtermék volt. Egy hétre lebontva általában ezeket ették a családok hétfőn főként a vasárnapi maradékot ették, ha kevés volt akkor tésztával vagy tojással pótolták- rá ütötték a tojást. Kedden főzeléket ettek, ami lehetett bab, borsó vagy nyáron paradicsomos káposzta, kevés füstölt hússal. A szerdai böjti napokon krumpli levest és valamilyen főt tésztát ettek. Csütörtökön ismét főzeléket fogyasztottak, vagy valami tartalmasabb leves, mint bableves füstölt hússal. Pénteken, a hét másik böjti napján, módosabb helyeken hallevest, szegényebb helyeken tejleves került terítékre, mellé pedig főt tészta, palacsinta vagy pogácsa. Szombaton többnyire egytálétel került az asztalra. Vasárnap az ünnepnapon, kiadós étel került terítékre húsleves, csirke vagy sertéspörkölt nokedlivel, gyümölcsszósz. Télen vagy a böjti napokon gyakran sütöttek pitét, tejbe pitét, öntött pitét, ami vízzel készült.[2] [3]

A munkásoknál a főeledel a búzalisztből készült kenyér és szalonna volt. A legnagyobb táplálkozási törekvésük az volt, hogy tudjanak egy disznót leölésre tartani. Ennek érdekében gyermekeiket bojtárnak állították, akiknek konvenciójába a malac is beletartozott. Ezen kívül sok hagymát és a paprikát ettek, valamint jelentős szerepet kap étkezésükben a sült tök, amelynek magját a kisgyermekek nagyon szerették enni. A nagy nyári munkák idején táplálékuk jelentősen gyarapodik, ilyenkor napi kétszeri étkezés helyett, háromszor, négyszer is ettek, valamint legalább háromszor hetente húst is fogyasztottak. A szegényes kubikos (munkás) életről és a táplálék nehéz szerzéséről a Jász Múzeumi Adattárban leltem egy kitűnő példát, amit Ördög Emánuel írt le Sors és remény című életrajzi regényében: 

"Ritkán fordult elő, hogy nem állt ínyünkre valami étel, és meghagytuk. Olyankor nagyon veszekedett ránk Anyám. No tán nem teccik? Mi kéne neked? Ha csirkepaprikás vóna bezzeg megennéd! Majd megennéd még nefíjj! Nagyon jól vagy lakva. Ezek a megjegyzései fájtak nekünk, tudtuk hogy igaza van, nagy gond volt neki minden nap a főzés. Ezért hát leginkább megettünk minden ételt, amit elébünk rakott. Ha viszont végkép nem tudtunk valamit megenni, megpróbáltuk elütni azzal, hogy fáj a hasunk. Nem hitte el, tudta ő nagyon, hogy mikor fáj a mi hasunk."

Az étkezés általában az asztalnál történik. Szedni pedig oly módon szednek, hogy a családfő szedhet elsőnek, majd sorrendbe az egyre fiatalabbak, azoknál a családoknál, ahol tisztelték az öreg béreseket, cselédeket, ott előjoga volt a gazda saját gyerekei előtt szedni az öreg béresnek. Az étkezés egyik régi módja közé tartozott, az, amikor a családtagok a gyalogszékeken ülték körbe a közös edényt és egy tálból ettek közösen. "A hatalmas cseréptálat körül ülték az emberek kanalat fogtak és nem kellett a bíztatás."[4] Ebből a háziasszony nem ehetett, ő állva figyelte az étkezést.[5]

Mostanra a táplálkozási szokások teljesen megszűnőbe vannak, a közös ebédek és vacsorák a mai korban lehetetlenné vált. Ám úgy vélem, hogy ebben a rohanó társadalomban is szükséges a családoknak a közös evési alkalmak megteremtése.

[1] Csete Balázs: A jászkiséri gyermek élete a születéstől a házasságig Szolnok, 1993 21p.-22p.
[2] Herbert János: Jászárokszállás nagyközség monográfiája, Karcag 83p.-84p.
[3] https://jaszvilagtalalkozo.eu/index.php?option=com_content&view=article&id=61&Itemid=82 (2012. 01.22. )
[4] Ördög Emánuel: Sors és remény, Jászárokszállás, 1986. Jász Múzeum adattára 438-88
[5] Herbert János: Jászárokszállás nagyközség monográfiája, Karcag 83p.-84p.

kép forrása: Wikimedia Commons / Ludwig Knaus / PD)