A föld felszíne
Elérkezett a szeptember, az új iskolai év, ennek örömére most olyan játékokat szeretnék megismertetni, amik a gyerekek tudományos érdeklődéseit hívatottak kielégíteni, illetve felcsigázni. Én személy szerint imádok a kisfiammal elmélyülni a tudományok világában. Az első tudomány, amellyel megismertettem a földrajz. Ez nagyon fontos mert ezáltal tud kapcsolatot teremteni a nagyvilággal. Kialakítja magában azt az érzést, hogy egy nagyobb egység része. A következő hetekben különböző földrajzt, környezetismeretet elsajátító játékot szeretnék bemutatni az olvasóknak.

Egy egyszerű gyakorlattal rávezethetjük a gyermeket mi a különbség a szárazföld és a víz között. Gyurmából készítsünk különböző domborzati formákat. Én ezeket kis tároló edények tetejébe kászítettem el, de műanyag tálkákba is elkészíthetők. Csinálhatunk, félszigetet, tavat, szigetet.
Ha ezzel elkészültünk egy nagyobb tálban színezzünk be ételfestékkel vizet. Majd kérjük meg gyermekünket hogy öntse bele az egyik formába. éppen annyira, hogy a szárazföldet ne lepje el. Kérjük meg a gyermekünket mutassa meg melyik a szárazföld és melyik a víz. Majd ismételjük ezt meg egy másik formával. Később hasonlítsuk össze, mi a különbség és a hasonlóság egy sziget, egy tó egy félsziget között,. Beszéljük át, hogyan jelenik meg ez egy térképen. Ezáltal megismerkedhet gyermekünk különböző természeti képződményekkel.